2017. május 23., kedd

Egy álomvásárlás: Az első rajzshop.hu rendelésem

Sziasztok!

 Itt a várva-várt bejegyzés az első rajzshop.hu rendelésemről. :) Még a hónap legelején adtam le a rendelést egyébként, de a ZH-k, vizsgák tömkelege miatt még csak most jutottam odáig, hogy írjak nektek róla.

A webshop a RajzShop.hu címen érhető el. 



 A weboldal igényes, rendezett, így egyszerűen válogathatunk a termékek között. Nagyon tetszik, hogy innen az újonnan megjelent rajzeszközöket, papírokat is megrendelhetjük! A leírásaik pedig részletesek és pontosak, és azokat a termékeket, amelyeknek megvásárlásán még gondolkozunk, a kívánságlistára helyezhetjük. Ha nem tudjuk, mivel szeretnénk alkotni, vagy hogyan érhetnénk el a lehető legszebb hatást a választott termékkel, akkor a Rajzblogon gyűjthetünk ötleteket. :) 

 Megannyi csodálatos termék közül én egy STAEDTLER Mars Lumograph black 6 db-s grafitceruza-készletet, 2 db A4-es Fabriano Bristol rajztömböt és egy Derwent Burnisher & Blender készletet választottam. Az első pozitív tapasztalatom az volt, hogy bár május 1-jén - munkaszüneti napon - adtam le a rendelést, még aznap válaszoltak az e-mailemre. Vásárlóként úgy éreztem, hogy valóban fontos vagyok! 

Budapesten személyes is átvehetjük a csomagokat szállítási díj nélkül - fontos, hogy ezek az irodák nem üzletként működnek, csak kész csomagok átvételére nyújtanak lehetőséget. Ha valaki messze él a fővárostól, mint például én is, az választhatja a postai házhoz szállítást és a FoxPost-ot is. Én az utóbbit próbáltam ki. 


 Még sosem használtam a FoxPost-ot, ezért egyszer felhívtak az ügyfélszolgálatukat is - a vonal végén egy kedves hölgy fogadott, aki mindenben segített. (Fontos, hogy ha velük beszéltek, akkor telefonszám alapján tudnak a legegyszerűbben azonosítani.) Amikor megérkezett a csomagom, akkor egy kódot kaptam SMS-ben, amelyet beütöttem az automatába, és már ki is nyílt a megfelelő fiók nekem. 

 Itt láthatjátok a csomagom tartalmát: 



 Bristol papírt már nagyon régóta akartam magamnak. Egyesíti a vékony, sima felületű lapok, és a rücskös, vastag akvarellpapírok előnyeit. 250 g/m2, mégis tükörsima a felülete, így a grafittal és színes ceruzával egyaránt gyönyörű hatást érhetünk el rajta. Nekem mindig bajom volt, hogy más papírok esetében, amikor cerkával színeztem, mindig túlságosan kitűnt a papírnak a textúrája. Nézzétek, most mi a helyzet:

 

 Szerintem ez egyszerűen mesés! :D Az első két képen nagyban használtam a STAEDTLER Mars Lumograph készletem is, míg az utolsó egy nagyon közeli kép. :) 
 Imádom ezt a készletet is - régebben azért nem szerettem annyira grafittal alkotni, mert mindig befénylett. Míg a Mars Lumograph black-kel gyönyörű, sötét tónusokat jeleníthetünk meg a papíron, amelyek biztosan nem fénylenek be.


A Derwent Burnisher & Blender pedig arra az esetre szuper kiegészítő, ha már vannak otthon Derwent színes ceruzáink. Az imént írtam arról, hogy mennyire nem szerettem, amikor a papír textúra uralta a képeimet, mert ugye  a színes ceruza nem mosódik el, mint például a vízfesték. Jó hír, hogy most már a cerkám színeit és össze tudom mosni a Blenderrel, a Burnisherrel pedig élénkebbé, fényesebbé tehetem a színeket! Ajándékba érkezett még egy faragó és egy radír is a két ceruzához, amit fentebb láthattok a képen.


 Ezen a League of Legends Annie-jéről készült képemen alkalmaztam mindkét ceruzát a színek összemosására. Tudni kell, hogy 72 db-os Derwent Inktense tintaceruza-készlettel dolgozom, amelynek a színei akár vízzel is elmoshatóak. Az a különbség, hogy ha vízzel mosom el őket, akkor sokkal élénkebbé válnak, míg ha a Blendert használom, akkor talán csak egy picivel lesznek erősebbek. Ez mindenképp fontos, ha alkalmazni akarjuk a rajzunkon a halvány és az élénk színek játékát. :) 

 A csomagomért szállítással együtt 7120 Ft körül fizettem, de az utolsó Forintig megérte, mert nagyon elégedett vagyok mindennel. :) Ez egy álomvásárlás volt, ami csillagos 5-ös érdemel a szememben. 
 Ha kinéztek egy drágább terméket esetleg, akkor sem érdemes aggódni, egyszerűen figyeljétek a rajzshop kezdőlapját, mert folyamatosan akciókkal várnak titeket - ki tudja, 2 hét múlva talán a hőn áhított filctoll készletet vásárolhatjátok meg olcsóbban! :) 

 Köszönöm RajzShop.hu, köszönöm FoxPost! 
Mindenkinek csak ajánlani tudom őket! =)

Ha van még kérdésed, akkor nyugodtan írj privát üzenetet a rajzos oldalamra: https://www.facebook.com/ShakuArt/ , és segítek neked. :3


2017. április 9., vasárnap

Áprilisi HAUL 2017 | Glamour-napok { A'la Anna }

 Tavasszal ismét előkerülnek a könnyedebb, lengébb ruhák a szekrényből - azonban nem mindig érjük be ennyivel. Én például ilyenkor szeretek a leginkább újítani: legyen szó egy még sosem próbált körömmintáról vagy a lakk színéről, néhány új ruhadarabról, kozmetikumokról vagy épp rajzeszközökről és kreatív hobbi termékekről.
 Mondanom sem kell, hogy ehhez nagyon jól jön nekem, hogy megrendezik a Glamour-napokat. ^^ Az különösen tetszik, hogy a ruházati cikkek mellett azokra a termékekre is adnak 40-50%-os kedvezményeket, amelyeket minden nap használunk. (Legalábbis jobb helyeken - épp elégszer veszem igénybe ahhoz a tömegközlekedés csodáit, hogy tudjam: azért nem mindenki fürdik napi rendszerességgel. ^^) 

  Igazából sokáig gondolkoztam azon, hogyan írjak meg egy ilyen sokszínű cikket: időrendi sorrendben, vagy kategóriákra bontsam. Végül a szekciók mellett döntöttem, mert úgy érzem, hogy így sokkal átláthatóbb. ^^

1. DEKORKOZMETIKAI SZEKCIÓ

 ROSSMANN: Lassan már bevett szokássá növi ki magát nálam az, hogy a Glamour-napok alkalmával próbálok ki új, izgalmas dekorkozmetikumokat. Ezekre a termékekre általában 40-50% kedvezmény van, így jóval az eredeti áruk alatt kaphatom meg őket, és ha esetleg még nem is válnának be, valahogy vigasztal a tudat, hogy mégsem kellett őket teljes egészében kifizetnem.
A most vásárolt termékekkel persze maximálisan elégedett vagyok. :) Már nagyon vártam, hogy a kosárba tehessem a Max Factor legújabb szempillaspirálját(olyannyira új, hogy idén február óta található meg a boltoknak a polcain), a 2000 Calorie Curl Addict Volume & Curl Mascarát.  Mielőtt megvettem, nagyon sok blogbejegyzést elolvastam, illetve vlogot megnéztem a terméket illetően, és túlnyomó részt dicsérték. Én is az elégedettek táborát erősítem: a 0. Glamour nap, vagyis szerda óta mindennap viselem. Gyönyörű, ívelt pillákkal ajándékozza meg a viselőjét, és a felviteléhez sem kell különösebb kézügyesség, mert a hozzá tartozó applikátort is úgy alakították ki, hogy az a lehető legkényelmesebb legyen. Csak pozitív dolgokat tapasztaltam eddig vele. ^^

A szempillaspirál 1800 Ft-ba került a 40%-os kuponnal.

 MÜLLER: A másik szerzeményem egy enyhén lilás árnyalatú ajakrúzs a Sleek jóvoltából. Amióta a Müllerben vannak, azóta szeretem őket: egy matt folyékony rúzst vásároltam tőlük először, majd karácsonyra megkaptam a 6 db-os kontúrpalettájukat. Minden termékükkel maximálisan elégedett vagyok, így nem is kérdés, hogy a Sleek az egyik kedvenc márkámmá nőtte ki magát! :)
 Most először a lila szín hódít nálam, így ilyen színű műkörmöket is építettem magamnak, most meg már egy hozzájuk passzoló rúzzsal is rendelkezem. ^^ Nálam egyébként mindkettő fontos: a műköröm azért, mert az eredeti körmeim olyannyira vékonyak, mintha pauszpapírból lennének, és ezen semmiféle vitamin vagy erősítő lakk nem segített még eddig. A szám tónusa pedig majdnem ugyanaz, mint a bőrömé, ezért hiába van szép szám: rúzs vagy szájfény nélkül a háttérben marad. (Ezt a tónus-dolgot úgy képzeljétek el, hogy ha mondjuk veszünk rólam egy fényképet, és azt szürkeárnyalatosra állítjuk, akkor úgy nem biztos, hogy meg tudjátok mondani, hol kezdődik a szám. Ismerek olyanokat, akiknek már a genetikájuk lehetővé teszi, hogy sötétebb szájuk legyen, mint amilyen a bőrük, ettől pedig sokkal karakteresebbé válik az arcuk.) 

A rúzs 1830 Ft-ba került a 20%-os kuponnal.

 Megbántam, hogy ugyanitt nem vásároltam az Essence új, metál fényű rúzsaiból, de amint bent leszek a városban, ezt pótolni fogom. :) Igazából nem is értem, hogy az hogy maradhatott ott, mert kiváló drogériás alternatívája egy olyan terméknek, amivel már hetek óta szemezek, és külföldről kell rendelni: a Lime Crime rúzsnak.


1. Smink nélkül 2. Behunyt szemem a spirállal 3. Kinyitott szemem a spirállal 

1. A szám eredeti színe 2. A szám kirúzsozva a Sleek Exxogerate árnyalatával

Érdekességképp: a lila-őrületemet elsőként a körmeimen éltem ki - én építettem magamnak ezeket a műkörmöket ^^




2. RUHÁZATI SZEKCIÓ

 Először is nem a Glamour-napok keretében, hanem a fodrászüzletben gazdagodtam egy jeggingssel. Ez a farmer [JEans] és a cicanadrág [lEGGINGS] szerelemgyereke. Tökéletes választás számomra, mert imádom a kényelmes nadrágokat, de időnként szeretnék hordani farit is, így most ötvöztem a kettőt. Ezen kívül még egy gyönyörű, különleges felsőt is kaptam.

 Ezután beszabadultam az F&F (Tesco) gyerekosztályára, ahol a képen látható minionos felsővel gazdagodtam. ^^ Ambivalens érzéseim vannak: egyrészt érdekes, hogy a gyerekeknek készült ruhák valamiért mindig jobban tetszenek, másrészt legyezi az egómat, hogy még mindig beléjük férek, pedig már érettségi óta is eltelt 3 év.

 A minionos felső kb. 2200 Ft-ba került (már nincs meg a blokk, nem tudom pontosan), de ez volt az utolsó darab belőle~

#sosemjövökfel

 Sajnos a plázában nem szerettem bele egy ruhába vagy cipőbe sem, sőt, hogy őszinte legyek, szerintem elég gyatra volt a kínálat. Így ott csak egy meglepetést vásároltam valakinek, de azt nem mondhatom el, hogy mit, mert a húsvéti nyuszikámon keresztül fog eljutni hozzá. :3 (Szerk.: végül kiderült, hogy egy pénztárcát vásároltam a Szerelmemnek. ^^) Még anyát is megajándékoztam: ő egy szoknyát és egy csipkés, fehér felsőt kapott a forró nyári napokra, szerintem nagyon jó választás volt mindkettő. 

 Később ebay-ről is megérkeztek az új harisnyáim. Imádom a térdzoknis öltözetet, de a zokni lecsúszhat, és akkor hülyén áll. Nos, én energiatakarékos vagyok, és ahelyett, hogy a zoknit igazgatnám minduntalan, ahhoz hasonló mintázatú harisnyákat rendelek. Azonban mindig befürdök velük: a harisnya az a termék, amelyre már nem áldozok sok pénzt, mert hamar leszakad rólam. Az új harisnyákat konkrétan 300 Ft/db áron rendeltem meg - itthon ugyanez a termék 1200-1500 Ft-ba kerül, és egyáltalán nem szakad nehezebben. Teljesen megéri így ebayről rendelni.

 Most, hogy felvettem őket, azt tapasztalom, hogy elég vastagok és strapabíróak, ráadásul olyan gyönyörűen néznek ki, mint a képen. Ez 350 Forintért azért fantasztikus! :D Mutatom is a masnit verziót: 




3. KREATÍV SZEKCIÓ

Aki ismer, az tudja, hogy odavagyok a papír-írószer és a kreatív hobbi termékekért. Órákig is el tudnék időzni ezekben a boltokban minden tollat, papírt és csillámos dekorgumit gondosan megnézegetve. Na, mindenkinek van valamilyen függősége - nekem ez jutott. :)

Sok embert meg fog lepni, milyen tollat vettem a Müllerben - higgyétek el, szerintem a kasszások sem értik, hogy miért teszem ezt a kosárba 2-3 havonta. Egy fehér zselés tollról van szó, egészen pontosan az Uni-Ball Signo Pigment Ink UM-153 WHITE -ról. Hogy teljes legyen a történet, már számos fehér zselés toll alternatívát kipróbáltam, de ezzel vagyok a leginkább elégedett, mert ezt még a legsötétebb festék sem szívja magába, így gyönyörűen mutat. 

Na, ezért kell az a fehér zselés toll. :D

Csütörtökön Egerbe utaztunk, ahol az OSzAKE-s nyereményemet vettem át az egyik szervezőtől. ^^  (Március 25-én, a rendezvényen nem tudtam részt venni, mert beteg voltam :C )Magam sem hittem el, de első helyezést értem el a rajzversenyen, és ezeket a gyönyörűségeket kaptam! Híres magyar művészek printjei, matricái, füzetei, könyvjelzői és kitűzői vannak köztük. A Poliip-os füzetből valószínűleg sketchbook(vázlatfüzet) válik, mert úgyis gyakorlom a realisztikus rajzolást, míg a tanukis (az állatka!) jegyzettömböt már elkezdtem kitölteni. Abból Bullet Journal lett, amiről fogok írni egy bejegyzést, mert nagyon megtetszett a dolog. :) A Touch Markerek a Copic filcek alternatívai, egyszerűen imádom őket(nem titok, hogy az első fizetésemből egy 40 db-os szettet rendeltem anno^^), ezek a színek valahogy mégsem voltak meg. Így teljes a boldogságom. ^^ 
Oldalt pedig tűfilceket és a Gelly Roll fehér zselés tollát láthatjátok. :) Köszönöm szépen! 

A nyereményeim ^^

Ahogy hazajöttünk, ez várt a postaládában:

Megérkezett a quilling készletem! (Ráadásul az eddigi legszebb csomagolásban. ^^) Szintén pár hete szemezek ezzel a technikával, így nemrég a papírokat is megrendeltem hozzá, amelyek megérkeztek 36 különféle színben - és mindezért csupán 1500 Ft-ot fizettem. Aki nincs benne a kreatív hobbi témakörben, az még ezt az árat is sokallhatja, de biztosítok mindenkit: itthon ezek sokkal drágábbak. ^^ 



Összefoglalás

Mindent összevetve azt tudom mondani, hogy  - annak ellenére, hogy a megvásárolt termékekkel elégedett vagyok - többet vártam a 2017. áprilisi Glamour-napoktól. Több színvonalas ruházati cikket, esetleg egy különleges nyári szandált, amit már több éve nem sikerült találnom. Most sincs kedvemre való, pedig már a webshopokon is megnéztem. ^^

2017. április 1., szombat

Csokit diéta alatt?! IGEN, avagy: diétába beilleszthető finomságok

 Sok ember azt vallja, hogy egy diéta akkor tartható hosszú távon, ha az ízek hasonlítanak a korábban megszokottakhoz. Na meg valljuk be, hogy az Instagram-élet nem a valóság: nem mind az életmódból élünk. A nagybetűs fitnesz egész napos elfoglaltság(pontosabb szólva éveken át egész napos), míg az emberre általában inkább az igaz, hogy órákat tölt az iskolában, utána még tanul, esetleg a munkahelyén van 8-12 órát. Huszonöt fölött általában még a gólya is megérkezik, és a gyereknevelés mellett a lakást is rendben kell tartani, nehogy eluralkodjon fölötte a káosz. :)

 Na meg az ember esendő - olykor-olykor mindannyian elcsábulunk egy kis finomságra, ezért éreztem fontosnak, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Egyaránt írok cukormentes és csökkentett cukortartalmú finomságokról, amelyek akkor nem férnének bele, ha versenyre készülnél, de ha csak szeretnél egészségesebben élni, illetve formába hozni magad, akkor bátran megvásárolhatod/elkészítheted ezeket!


1. Fitt Pöttyös Túró Rudi
Túró Rudi imádó vagyok, ez tény. Már kicsi koromban is felvirágzott a lelkem, amikor megláttam ezt a finomságot a hűtőben.  Amikor bejelentették, hogy az egyik kedvenc édességem elkészül csökkentett cukor tartalmú verzióban is, természetesen megindult a nyáltermelésem, és amikor a Tesco polcaira került, azonnal rohantam érte. Mint általában minden ilyen terméknél, a fitt Rudi esetében is érződik, hogy kevesebb cukor van benne, de miután megérzed a finom natúr joghurt bevonatot, majd az omlós túrót és a gyümölcsöt a szádban, azonnal imádni fogod. :)


2. Mogyoróvajas, banános kenyér

A SPAR-ban kapható szénhidrát-csökkentet, magvas kenyér. A zöld papírzacskóban fogjátok megtalálni a péksütik között. :) 
Erre szoktam felkenni a szintén a SPAR-ban vásárolt mogyoróvajamat, majd banánt vágok rá, és vagy elkezdem enni,
vagy bedobom a melegszendvics-sütőbe, mert úgy még finomabb! 
A bögrében az örök kedvencem van, én még a mai napig minden reggel megiszom egy bögre kakaót, de előfordul, hogy este is megkívánom. Ha fitt módon akarjátok megoldani, akkor ajánlom a 0,00%-os Riska tejet, esetleg a különböző növényi tejeket. Azok közül nekem csak a szójatej nem ízlett, és ahogy utána olvastam, nem is az egészség mintaképe az. A cukrot sokféleképpen helyettesítettem már, és eddig a Stevia nevű folyékony édesítő nyerte el a tetszésemet leginkább! 

3. Flapjack zabszelet
Tudom, hogy tömény szénhidrát és nem épp kalóriaszegény. Miért ajánlom akkor mégis?
Azért, mert szénhidrátra szüksége van a szervezetnek, nem lehet megvonni tőle! (Szénhidrát nélkül még az izmok sem épülnek.)
 A zab pedig JÓ szénhidrát, hiszen lassan szívódik fel, nem okoz hirtelen vércukorszint-emelkedést.
Én akkor veszek Flapjack szeletet, ha sokáig vagyok bent.
Imádom, hiszen nagyon finom, omlós és LAKTAT. Nem hazudok: előfordult már, hogy egyszerre nem bírtam megenni az egészet, és még így sem voltam több órán keresztül éhes! Idő hiányában igazi megmentő ez a finomság. :)

4. Wawel cukormentes csokoládé
Ironikus, amikor az ember pont a személyes kedvencéről nem talál képet a telefonjából. Sebaj, Google bácsi mindent megold, így mégiscsak láthattok képet a termékről!
Mivel egy gramm hozzáadott cukrot sem tartalmaz, cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.
Nagyon finom csoki egyébként, én nagyon szeretem. A hagyományos Milka vagy Boci csokikhoz képest keményebb az állaga, nem annyira krémes, mint a megszokott. Ezt nagyon hamar meg lehet szokni, illetve meg is lehet szeretni rövid időn belül! Természetesen az is érezhető, hogy nem cukorral készült, de ez egyáltalán nem vesz el az értékéből.
A képen a kókuszos verziót láthatjátok (családi szinten ez az abszolút kedvencünk, egyszerűen hihetetlenül finom!), de van sima cukormentes tejcsokijuk és narancsos étcsokijuk is.
Amit még tudok ajánlani, hogy a Penny-ben vegyétek, mert ott 300 Ft-ba kerül, míg bárhol máshol 500 és 700 Ft közötti áron adják ugyanezt. Akcióban szokott ez a táblácska 230 Ft is lenni, olyankor mindig megyek, és betárazok legalább 10 táblával, majd küzdök a vággyal, hogy ne egyszerre egyem meg az egészet. Ugyanis - attól függetlenül, hogy hozzáadott cukrot nem tartalmaz - azért ezzel is mértéket kell tartani.

 5. Fitt túrógombócok kókusszal
Pofon egyszerű sütiötlet - sőt, igazából még sütni sem kell. :)
Kell hozzá egy kis túró (a képen látható mennyiség 250 grammból jött ki, ezt simán variálhatod), tönköly- vagy zabpehely, kókuszreszelék és édesítőszer. Ez utóbbi az esetemben eritritol volt - igen, a cukros verziót is láthatjátok a képen, ezeket anyukám és a párom ették.
Először összekevertem a túrót az eritritollal és a tönkölypehellyel, majd apró golyókat formáztam belőle. Ezeket meghempergettem a kókuszreszelékben, és mivel hűs finomságra vágytam (forró nyár volt akkor), fogyasztás előtt behűtöttem őket. Nagyon finomak voltak, és a legjobb, hogy a túró kitűnő fehérjeforrás. :)

6. Chia magos puding
Megint egy egyszerű ötlet. (Talán csak azzal lehet elrontani, hogy a magocskákhoz nem minden irányból ér folyadék.)
Nincs is másra szükséged hozzá, mint egy kis tálkára, két evőkanál chia magra, a kedvenc gyümölcseidre (nálam: banán és gránátalma) és egy kis tejre. Érdekességként megjegyzem, hogy ezt a finomságot mindig növényi tejből szoktam elkészíteni, ami még külön ízt ad neki (ugyanis maga a chiamag íztelen), de természetesen tehéntejet is rakhattok bele.
A chia magok kb. 20 perc alatt szívják meg magukat a tejjel, ennek hatására felduzzadnak, így valóban puding állaga lesz az édességünknek. (Igaz, hogy én általában egy éjszakát hagyom állni a pudingokat, hogy biztos legyen. :D)
Azért imádom, mert egészséges, mégis kielégíti az édesség iránti vágyat, és az ízesítések tárháza végtelen.

7. Mizo light kakaó
A változatosság kedvéért a sok szilárd édesség közé becsempészek egy italt is. :)
Módfelett imádom a kakaót, amióta az eszemet tudom, minden reggel megiszom belőle egy bögrével. (Előfordul, hogy este is. ^^)
Amikor elkezdtem odafigyelni az egészséges életmódra, akkor nem kevertem bele cukrot, esetleg édesítőszerekkel helyettesítettem azt.
Otthon tiszta a sor, kiveszek egy bögrét, öntök bele tejecskét, megmelegítem, és belekeverem a kakaóport és az édesítőt.
Na de mit tehet akkor az ember lánya/fia, ha egy iskolai - vagy munkanapon kívánja meg a diétás kakaót? Vásárol a képen látható isteni nedűből! (Olyan jó, hogy van internet - nagy szívfájdalmamra már rég [2-3 hete] ittam ilyet, és nincs erről sem saját fotóm.)
Ez az ital, amiből egy hordóval meginnék, mert nagyon finom, és amúgy is a kedvencem! :) Az a furcsa, hogy annak ellenére, hogy light, sokkal édesebb, mint a sima Mizo kakaó. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

8. Urbán & Urbán citromízű krémmel töltött ostya
Ez a nápolyi kimondottan cukorbetegek számára készült, nem titok, hogy én is egy diabetikusnál kóstoltam meg először. Nagyon ízletes, olyan érzés, mintha cukor lenne benne - de természetesen nem azzal édesítik. Mivel fehérlisztből készül, nem a legdiétásabb, de annál mégis sokkal jobb, mintha a sima cukrosat fogyasztanád.
Ez az édesítőszer található benne:

Maltit (Maltitol):

A maltitol kukoricakeményítő alapú természetes édesítőszer, melynek édesítő hatása közel azonos a cukoréval, ezért alkalmazása során nincs szükség egyéb hozzáadott mesterséges édesítőszerekre. Önmagában is természetes édességet biztosít úgy, hogy kíméli a fogakat, 40%-kal kevesebb a kalóriaértéke, mint a cukornak- diabetikus táplálék előállítása során a maltitol jelenleg a legideálisabb édesítőszer. Nincs ismert mellékhatása. Lassan szívódik fel, így a vércukorszintet kismértékben emeli, azaz kedvező a glikémiás indexe (GI 20-30), ezért a legideálisabb édesítőszer (nem csak) cukorbetegek számára. A tiszta maltitol hasznosításához az emberi szervezet nem igényel inzulint, ezért diabetikus készítményekben kiválóan alkalmazható.
(forrás: http://cukormentes.hu/termeszetes.html )

Ha valaminek a hasznosításához nem kell inzulin, az az egészséges embernek is jó, hiszen sok falásrohamot az okoz, hogy hirtelen megnő a vércukorszint, így az inzulintermelés is. (A szervezet sejtjei csak inzulin jelenlétében képesek felvenni a vérből a glükózt.) Finomított szénhidrátok esetében ez  azonban hirtelen is hagy alább, ekkor pedig farkaséhesnek érzi magát az ember, és még többet fog enni.

Árlista:
Kértétek. Boltja válogatja, és én egyébként is nagy akcióleső vagyok, mindig tisztában vagyok vele, hogy hol mit lehet kedvezményesen megkapni. :) Körülbelüli értékeket fogok írni, természetesen a teljes árra vonatkozólag.

  1. Fitt Pöttyös Rudi: 149 Ft (ezt még csak akciósan - illetve bevezető áron - láttam)
  2. SPAR kenyér: 465 Ft Mogyoróvaj: 799 Ft Banán: 429 Ft/kg 
  3. Flapjack szelet: 350 Ft
  4. Wavel étcsoki: 300 Ft (Penny) 500-700 Ft(bárhol máshol) 
  5. Eritritol: 800-1000 Ft 
  6. Chiamag: 680 Ft/500g Növényi tej: 800 Ft/l
  7. Mizo light kakaó: 200-220 Ft 
  8. Urbán & Urbán citromízű krémmel töltött ostya 340 Ft (Coop)
Remélem, tetszett a cikk, és ti is örömmel fogjátok fogyasztani ezeket a finomságokat! :)

2016. június 7., kedd

Tippek diákmunkához

Az egyetemistáknak lassan véget ér a vizsgaidőszak, a középiskolásoknak pedig a tanév. 
 16 éves kortól szülői engedéllyel lehet diákmunkát vállalni, ami nagyon sok embert érinthet egy kis zsebpénz reményében. (Illetve vannak olyan pénzkeresési lehetőségek, amelyeket már a fiatalabbak is űzhetnek, erre még kitérek.)


  • A diákmunkákat adhatja az önkormányzat és egy diákszövetkezet is. Az önkormányzatok jellemzően egy-két hónapra nyújtanak munkalehetőséget, míg a diákszövetkezetnél huzamosabb időre is el lehet helyezkedni. Vannak állandó és alkalmi munkák, mint például a fesztiválozás vagy karácsony előtt a hipermarketekben való hoszteszkedés. Az alkalmi, és a csak kizárólag nyárra szóló munkák azért jók, mert ezekre akkor is el tudsz menni, ha esetleg suli mellett minden hétköznapod foglalt. 
  • Mielőtt munkavállalásra adod a fejed, nézz utána az adott diákszövetkezetnek, és az arról alkotott véleményeknek! Nekem sajnos az egyikkel volt már rossz tapasztalom. Miután három hónap alatt nem tudtam kikönyörögni a kemény 10.000 Forintos fizetésemet(2 alkalmat voltam ugyanis, utána köszöntem szépen, mert maga a hely is borzalmas volt), anyukámnak kellett felhívnia a csajt, aki az utalásokat rendezte. Jaaa, és amikor bementem a hipermarketbe, hogy 'itt vagyok, jöttem dolgozni', akkor a vezető vakarta a fejét, mondván, hogy ő mára csak egy fiút kért, de ő már megérkezett, de azért igyekszik munkát adni... Na, ez a diákszövetkezetes csaj sara. ;_; Persze gondolhattam volna, hogy nem lehet a legjobb maga a szövetkezet, ha mindenki szidja a lányt, akinek dolga volt vele, és már ki is rúgták, csak valahogy újra munkába állhatott... Na meg a hangnem, amit azután ütöttek meg, miután kiment a diák, aki messziről utazott, hogy aláírhassa a papírokat... Ott kellett volna hagynom őket, de passzív félévem volt, dolgoznom kellett, és kétségbe voltam esve. Szerencsére azóta találtam különb munkahelyet. 
  • Tudd, hogy mire vagy képes, de bátran próbálj ki új dolgokat is! Én például nehéz fizikai munkára képtelen lennék, ezért mindenképp valamilyen beülős, irodai munkára pályáztam. Végül olyan lehetőség adódott, hogy call centerben vállalhattam munkát. Tudni kell rólam, hogy a magánéletben gyűlölök telefonálni, és ha nem anyukám vagy a barátom vagy, akkor tiéd a Messenger, pötyögd be, majd elolvasom! (Tudjátok, sosincs hangulatom a hogy vagy, hogy megy a suli, vegyél ezt/azt, add má' kölcsön a...stílusú hívásokhoz.)  Ennek ellenére megpróbáltam a call centeres állást, novemberben sikeresen vizsgáztam belőle, és ma műszaki területen dolgozom, műszaki hibákat igyekszem orvosolni, illetve ha hívásban nem megoldható, akkor bejelentést rögzítek az ügyfelek számára. Meglepő módon nagyon szeretem csinálni, nagyon szeretek itt dolgozni! 
  • Mielőtt munkát vállalsz, a legfontosabbakat előre tisztázd! Mennyi az órabér, milyen jutaléki rendszer van(az esti pótlékra is kérdezz rá, ha tervezel akkor dolgozni), hány órás műszakokat tudnak adni, délelőttös, délutános vagy éjszakás leszel leginkább, helyileg hol található a munkahely, mi egyáltalán a neve. Én már ugyanis befürödtem ezzel: akkoriban Zuglóban éltem, és csomagolós munkát ajánlottak, ami pont ott található- 14 és 22 között voltam beosztva. Na, a kezdés előtti napon utána néztem, hogy pontosan hol is van ez a gyár, kiderült, hogy ja, egyébként a szomszédos kerület végén, Rákospalota egy kietlen, elhagyatott területén található. Este tízkor aztán a vér is megfagyott bennem, amikor a párhuzamos úton prostituáltak várták a kuncsaftokat, illetve egy lány azt elmesélte nekem, hogy őt már egy strici megpróbálta meggyőzni (nyilván erőszakos módszerekkel), hogy váltson 'munkahelyet' - őt konkrétan az mentette meg, hogy pont jött érte az anyja. ;_; 
  • A legtöbbször orvosi igazolást kérnek arról, hogy nincs fertőző betegséget(a házidoki adja ki), illetve tüdőszűrőt kell csináltatnod. Ez 18 év alatt ingyenes, utána már fizetni kell érte. Nézz utána a választott kórházban, hogy ott hogy megy ez! 
  • Adózóvá válsz, így adókártyát is igényelned kell.
  • A fizut kérheted a saját, és a szüleid számlájára is, de ha már önállóan munkát vállalsz, akkor banki téren is önállósodj! Amíg nem vagy nagykorú, kell majd az egyik szülőd számlanyitáshoz.
  • Ha még nem vagy 18 éves, a diákszövetkezet kérni fogja tőled a szülői beleegyezést.
  • Diákmunkára bérletkedvezményt nem tudnak biztosítani, tehát vagy a lakóhelyeden dolgozz, vagy egy olyan városban, ahova a 90%-os diákbérleted segítségével el tudsz jutni! 
  • Fontos kérdés a passzív félévesek munkavállalása. Egyetemen lehet halasztani, de attól még az iskola diákja maradsz, a TB-t pl. ők fizetik utánad. Csak az SZJA-t vonják tőled, akár az aktív féléves diákoktól. Az utazási kedvezmények viszont sajnos nem járnak, tehát ha más városban vállalsz munkát, akkor teljes árú jegyet vagy bérletet kell váltanod, amihez szintén nem járul hozzá a munkahelyed. 
  • A beosztásigényt a legtöbb helyen előre be kell adni, de vannak helyek, ahol mindig külön konzultál veled a munkaadó, hogy mikor szeretnél menni. A diákok munkaideje általában rugalmas, a legtöbbször nem kötelező a heti 40 óra. 
  • A munkahelyeden jelenléti ív fog várni, itt rögzítheted az érkezés és a távozás idejét. Ez lehet elektronikus formában vezetett, vagy papír alapú is. Evidens, hogy olyan vállalathoz szegülünk el, amelyben megbízunk, de ha neked mégsem 100%-os a bizalmad feléjük, akkor nyugodtan használd ki a hátlapi kamera nyújtotta lehetőségeket, és fotózd le! 
  • Jegyezd fel, mennyi munkaórát toltál bele, és az órabér alapján kalkulálj fizetéskor, hogy valóban megkaptad-e még az utolsó Ft-ot is, amiért megdolgoztál!
  • Légy tisztában a kötelezettségeiddel és a jogaiddal, mert utólag megtudni őket mindig kellemetlen. Figyelj oda magadra!
Ha még nem vagy 16 éves: 
  • Végezz valamilyen kreatív munkát! Ha jól rajzolsz, akkor készíts magadnak deviantART account-ot, rajzos tumblr-t és Facebook oldalt, illetve PayPal-t, ahol a külföldiek fizetni tudnak neked! Ha nincs még bankkártyád, és a szüleid sem engedik, hogy az övéket hangold össze a PayPal-lal, akkor is használhatod az oda érkező pénzt, de akkor inkább netes rendeléseknél tudod(pl. ebay), ahol elfogadják ezt a fizetési módot is. :) 
  • A rajzaidból matricákat is nyomtattahatsz.
  • Készíthetsz cicafüleket, virágkoszorúkat, nyakláncokat. Hidd el, van benne biznisz, ugyanis a 14-15 éves animés kislányok ezek nélkül élni sem tudnak - én sem tudtam annak idején. :""D A jó hír, hogy ezeket egyszerű elkészíteni, így még akkor is menni fog, ha egyébként nem büszkélkedhetsz túl jó kézügyességgel. 
  • Beléphetsz valamilyen hálózatos terjesztésű dologba, mint az Avon vagy az Oriflame(az utóbbiban tudok is segíteni) Ha sok megrendelőt szedsz össze, akkor kaphatsz jutalékot, de mivel neked egyébként is jár a 25% kedvezmény, és a vásárlód a teljes árat fizeti, 25% a zsebedben marad. Nem, a NAV nem fog rád szállni miatta - de ha elértél egy bizonyos, nagyobb szintet, akkor igénylik az egyéni vállalkozói igazolványt. Az viszont már tényleg egy nagyobb fokozat, jellemzően azok érik el, akik nem csak hobbiszinten vagy zsebpénz-kiegészítőként terjesztik ezeket a termékeket.


Ennyit tudtam összeszedni, de akinek kérdése adódik, annak szívesen válaszolok akár itt, ha írtok egy kommentet, akár Ask.fm-en: http://ask.fm/Shaku95

2016. május 15., vasárnap

Segít - Nem segít ( Fogyás )

 Mielőtt még belevetem magam a tanulás (szar)tengerébe, írok nektek egy segítő bejegyzést, amely arra irányul, hogyan tarthatjuk karban a testünket, illetve hogyan szabadulhatunk meg azoktól a fránya plusz kilóktól. Nem vagyok testépítő, sem orvos, de már nagyon sok módszert kipróbáltam, mert na, én is szerettem volna(és még mindig szeretnék) könnyebb lenni. Személyes tapasztalatom alapján felváltva írok olyan dolgokat, amelyek segítenek a fogyásban, illetve olyanokat is, amelyek egyáltalán nem, vagy pont, hogy negatívan befolyásolták a dolgaimat.
 Onnan jött az ötlet, hogy ma a nagy motivációs csoportban egy olyan nő kért tanácsot, aki egészségtelen életvitelének 'köszönhetően' egész éjjel savas rókát eresztett, és én nagyon szépen, összeszedetten leírtam neki, hogy mire figyeljen oda. Azóta persze törölték a posztot, mondjuk nem tudom, hogy a pozitív embereknek miért esik nehezére tabuk nélkül beszélni az emberi testről, vagy segíteni egy kétségbeesett emberen. Akkor vagy pozitív, ha ismered az amúgy nem túl rózsás helyzetet, de máris tudsz rá megoldást(vagy ha nem, legalább gondolkozol rajta, és nem sopánkodással veszed el a saját idődet.) Ha elmenekülsz, mert gusztustalan, fájdalmas, vagy csak egyszerűen rossz látni, akkor gyáva vagy.

 Na, kiírtam, ami bántott, és most én nagyon pozitív leszek, mert olyan dologgal kezdem a díszes listát, ami segített nekem! :)


Segített:  Zöld tea + szénsavmentes ásványvíz kombó 

 Régebben nagy sok cukros löttyöt, kólát, limonádét, cukrozott gyümölcslét fogyasztottam. Még a vizemben is volt cukor. A legnagyobb változást kétségkívül ez hozta egyébként az életembe. A folyékony kalóriák ugyanis veszélyesebbek, mint szilárd társaik. Ugyanis egy nap alatt két-három üveg cukros kólát be tudsz termelni. Nos, nem akarok lebecsülni senkit sem, de jégkrémből vagy fánkból biztosan nem bírnátok akkora cukormennyiséget magatokba juttatni, mint ahogy valamelyik cukros léből simán! Akkor fogytam, csinosodtam a legrövidebb idő alatt a legtöbbet, amikor ezeket kezdtem kihagyni az életemből. A sima teáimat zöld teára cseréltem, amelynek ízesítéséhez már nem használtam fel cukrot. Akkoriban Ezerédes édesítőszert tettem bele, de ma már azt sem igazán igénylem. Azóta már kipróbáltam a nyírfacukrot, xilitet és a mézet is - ezek közül mindegyik alternatíva működőképes, DE ezekkel is mértéket kell tartani! Az ásványvíznél pedig azért fontos, hogy mentes legyen, mert a sav felpuffaszt, és hosszú távon nem tesz jót. Ha nagyon savasnak érzed magad, akkor mindenképp érdemes vásárolnod egy üveg lúgosított ásványvizet(én a Peridot márkájút ajánlom), meglátod, hogy néhány nap alatt rendbe is hoz. A mennyiség is fontos: mindenképp sok folyadékot kell inni, naponta legalább 2 litert! Nekem is azok a legfényesebb napjaim, amikor sikerül ezt betartani: a közérzetem és a bőröm is szebbé válik.

Nem segített: Koplalás
 Nos, ezt én sem sokáig csináltam, nektek meg azt tanácsolom, hogy ti soha, de soha ne tegyétek! Nem lehet egész nap egyetlen almán és egy tál salátán élni, hosszú távon nem tesz jót. Mivel sokáig nem is lehet tartani, így maximum a jojó-effektus eléréséhez segít hozzá. A szénhidrátok nem az ellenségeink, ez tévhit. Sokan így gondolják, de messze állnak az igazságtól: szénhidrátok nélkül az agyunk sem fog, ezáltal munkahelyen, suliban rosszabbul teljesítünk, illetve az edzésre sem marad energiánk, a betegségek pedig könnyen betalálnak. Lassan felszívódó szénhidrátokat kell választani: fehér kenyér helyett barna kenyeret, csoki helyett gyümölcsöt, zöldséget, zabpelyhet. Ha nagyon vágytok a csokira, akkor válasszátok az étcsokit! Azt sem érdemes túlzásba vinni, ha fogyni akartok, de legalább egészséges. :)

Segített: Testmozgás
 Azt szokták mondani, hogy 70% táplálkozás, 30% mozgás. Na, én ezt pont fordítva tapasztaltam. A mozgás nálam többet nyomott a latba. Az az időszak, amikor bűnözgettem a mennyei fagylaltkelyhekkel meg a csudapizzával, de közben nagyon sokat tornáztam is, sokkal egészségesebb volt, mint az, amikor idő és energia hiányában csak odafigyeltem a táplálkozásomra, csirkemellet és zöldségeket fogyasztottam, de nem mozogtam szinte semmit. A mozgás tehát a fogyás alapfeltétele, és ajándékba még szebb alakot, gyönyörű formás izmokat is kapsz.
Személy szerint én biciklizni jártam (kardio + fenék formáló), illetve Balogh Rita fitneszedző edzésprogramjait követtem híven.

Nem segített: Fogyókúrás shakepor
 Igen, én is próbáltam már 'csodaszer' segítségével fogyni. Nem a legdrágább készítményt vettem, de ettől függetlenül szégyellem bevallani, hogy mennyi pénzt költöttem el ilyen rosszul. Ennél még az is többet ért volna, ha elmegyek valami kocsmába, és a részegség oltárán áldozom fel azokat a bankókat. Shakeport rendeltem, aminek lehet, hogy a glikémiás indexe 28(?) alatt van, az a lényeg, hogy lassan szívódik fel. Nos lehet, hogy használ valamit, de szerintem egy teljes kiőrlésű zsemle is tud annyit adni, mint az, csak épp anélkül, hogy lehúzós legyen a helyzet. Az édesség iránti vágy csökkentésében egyébként tényleg segít(de az legyen a legkevesebb egy céltudatos embernél, hogy megállja az édességfogyasztást), de az nem igaz, hogy helyettesíti például a reggelit. Hiába iszom meg, ugyanúgy éhes maradok. Lehet egyébként, hogy azért már megiszom a port, és megnézem, hogy kevesebbet mutat-e az a fránya mérleg a végére, de ha igen... Még akkor sem rendelek újra. Eper ízű elvileg, de esküszöm, hogy ha rágom a műanyagból készült tollamat unalmamban, akkor is természetesebb ízt érzek a számban, mint a shake ivásakor. Egyébként csoportokban nagyon sok szert próbálnak ajánlani, például ha a motivációs csoportban kérdezed meg, hogy hogyan legyél motiváltabb a TESTMOZGÁSRA egy hoooossssszzzzúúúú nap után, akkor is jönnek a süket dumával. (Már bocsánat.) Mondják, hogy ez ilyen egészséges, meg hogy ezzel mozgás nélkül fogysz, meg fogod bánni, ha nem próbálod ki, nem mersz változtatni az életedet, birka vagy, stb. Igen, a birka dolgot is eleresztik, aztán erre természetesen mindenki kap, mert senki sem szeretne birka lenni... Csak lehet, hogy pont ezen felindulva áll be egy nyájba, anélkül hogy tudna róla. Veszélyesek ezek a dolgok, jobb lesz vigyázni! Fontos az üzleti bizalom, illetve az, hogy ne hagyd magad rábeszélni semmire sem. Ha neked szíved vágya, hogy megrendeld, akkor próbáld ki, én is kipróbáltam, tapasztalatból beszélhetek már erről, hát nem jött be, de több is veszett Mohácsnál. Persze azt, hogy utána olvasol, soha ne hagyd ki! Mondjuk én inkább a kitartó munkától munkától remélném a fejlődést, nem a kis lötyikéktől. Ha felmentek egy testépítő oldalára, akkor ott edzőtermet, súlyzókat, csirkemellet, rizst, párolt zöldségeket láthattok, nyoma sincs semmiféle csodaszernek!

Segített: Gyümölcsök fogyasztása
 Azóta, amióta a napi étrendem szerves részét képzik a gyümölcsök, sokkal jobban érzem magam a bőrömben: sokkal energikusabb vagyok, és a testem is szebbé vált. A gyümölcsök szépek, színesen, és különböző kihagyhatatlan ízekkel rendelkeznek. Az igaz, hogy tele vannak szénhidráttal és cukorral, de ezek természetes dolgok, nem úgy kell kezelni őket, mint a bolti cukrot, vagy a péksütiben lévő cukortengert. Rám mindenképp kedvező hatással voltak a gyümölcsök, még esti fogyasztáskor is. Persze ha te már annyira elszánt vagy, hogy komolyan akarsz foglalkozni a gyúrással, és nem csak egy kis csinosodásra van szükséged, akkor inkább a délelőtti órában nyerj gyümölcsökből energiát, illetve banán helyett mondjuk az almát válaszd!

Segített: Kalóriaszámlálás
 A leglátványosabb eredményt a kalóriaszámlálással értem el, a KalóriaBázist használtam e célből. Még egészséges táplálkozás esetén is figyelni kell a kalóriákra. Ha ezt az oldalt lelkiismeretesen használod, akkor pontosan be tudod állítani, mennyit kell mozognod aznap a kajádhoz mérten, illetve a túlevést megakadályozásában is segítséget nyújt. :)

 Én nem adtam fel, de ettől függetlenül felhívnám rá a figyelmet, hogy ti se tegyétek! Attól, hogy lassan haladtok, még haladtok, és kisebb lépéseket is sokkal kedvezőbb a jövőre nézve tenni, mint egy helyben állni. Nekem a kezdeti motivációm mondjuk megvolt, mert aki issza a sok cukros lét, és semmit sem mozog, majd zöld teát kezd el inni edzések mellett, az már egy hét elteltével olyan szép eredményt tapasztalhat, hogy eldobja magát. Ha már kiiktattad a rossz ételeket, italokat az étrendedből, utána lelassul a fogyásod, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem fogysz!

 [Kiegészítés - 2016.06.14.] Fontos, hogy ne stresszelj rá a fogyásra. Tudom, hogy ezt nehéz betartani, hogy ha elszaladt veled a mérleg nyelve, és a tükörbe sem szívesen nézel bele, de hidd el, a szervezeted meghálálja a pozitív gondolkodást. Nem azt mondom, hogy most mindenki menjen, és nyomjon be egyedül egy családi pizzát, három gombóc fagyit és két tábla csokit, de amikor megálltam a fogyásban, nálam pont az jelentette a megoldást, hogy picit elengedtem a diétát. Zömében így is egészséges az étrendem, de amióta nem gondolok úgy a kedvenc péksütimre, mint egy kerülendő, bűnös dologra, hanem időnként(nem minden nap!) megengedem magamnak, és örülök neki, hogy ilyen mennyei finomsággal kényeztethetem az ízlelőbimbóimat, boldogabb vagyok - és ami fura, azóta már sikerült fogynom!

 Így hirtelen ennyi - de ha valami még eszembe jut, akkor mindenképp kiegészítem a bejegyzést. :) Illetve mellékelek képet is. Amikor 2013-ban elkezdtem tudatosan élni, akkor 77 kilót nyomott alattam a mérleg a kemény 167 centimhez, a legalacsonyabb tömegem 58 kg volt, azóta igaz már híztam(de az induló súlyomnak a közelében sem vagyok!), de ez nem azért van, mert a módszerek hatástalanok, hanem azért, mert az utóbbi időben hanyagoltam a mozgást. A táplálkozásom viszont maradt egészséges. Most már elkezdtem újra mozogni is, tehát megoldom én. :) Ti is mozogjatok, én azt ajánlom =3


2013. azt hiszem május vs. 2015. március - Az első képet elkészítésekor nagyon szégyelltem, sosem gondoltam volna, hogy nyilvánosan ki fogom tenni bárhová is, de most már örülök, hogy nem töröltem, mert viszonyítási alapnak pont jó. :D


Ez pedig idén készült. :) Nyilván nehezebb vagyok rajta, mint a '15-ös képem, de az edzésprogramok segítségével könnyedén leadom. Az egészséges táplálkozás is nyom a latba: ha folyton gyorskaját és édességet zabálnék, akkor sokkal több kg vándorolt volna vissza rám. Most viszont nincs nagy fölöslegem szerencsére, és egy kis testmozgással könnyen el is tudom tüntetni. :)

Egy kis motiváció kajához: 





Két kedvenc fitnesz-oldalam:

2016. május 7., szombat

Átjelentkezés egyik egyetemről a másikra

 Ritka az olyan ember, aki 18 évesen, szinte látatlanban meg tudná mondani, hogy hol érezné jól magát. Az az igazság, hogy semmi sem fekete-fehér, minden mellett és ellen szólnak érvek. Könnyen előfordulhat, hogy nem a számodra megfelelő döntést hozod, és később inkább máshol szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Nincs is ezzel semmi baj, ha úgy érzed, hogy nem a saját utadon jársz, akkor válts minél előbb, ne pocsékolj el még több évet.

 Én a BGF-en(ma már BGE) kezdtem a főiskolai tanulmányaimat, azonban igazán sem az iskola, sem a kolis élet, sem pedig Budapest nem jött be. Ezen kívül komoly pénznyelő is volt. Amellett, hogy költségtérítéses szakra járok(ugye pénzügy és számvitelre az állami támogatáshoz 2014-ben 460 pont kellett, de tavaly azt hiszem engedékenyebbek voltak...kemény 2 ponttal.)  még fizetni kellett a kollégiumot, az étkezést és az utazást is. Persze ehhez is másképp álltam volna hozzá, ha szeretek ott lakni. Akkoriban még tényleg a családi pénztárcától függtem, az órarendem miatt a munkavállalás sem igazán jött össze, dee a koli még mindig olcsóbb volt egy albérlethez képest. Nem szerettem, de rákényszerültem. Úgy érzem, az egyedül töltött időre, amikor csak csendben elvonul magának, mindenkinek szüksége van. Na, egy magamfajta introvertáltnak különösen.  Nos, erre a koliszobákban nem igazán van lehetőség... Még az is probléma volt számomra, hogy ugyan a tanárok remek szakemberek voltak, nekem azért több szükségem lett volna a magyarázatra - vannak, akik gyengébb vidéki gimnáziumokban érkeznek ugyanis, nem a pesti elitből. Őszintén szólva előfordult azt, hogy nem tanórán, hanem képzett közgazdászokból álló konferencián éreztem magam, és szégyelltem, hogy egyelőre nem tudok hozzászólni. Attól, hogy egy egyetem a legjobbak listáján van, nem biztos, hogy mindenkinek az a legmegfelelőbb. Attól, hogy egy márka a piac legjobbja, még nem biztos, hogy minden egyén számára az lesz a legtestreszabottabb.
Végül egy passzív félév után döntöttem úgy, hogy én bizony váltok, és átjelentkezem Miskolcra, ami egyébként szintén színvonalas egyetem, csapataink nagyon sok verseny megnyernek minden karon, akár még fővárosi sulikkal szemben is. Gondoltam rá, hogy tavaszi félévben visszamegyek Pestre, de belül mégsem akartam ezt, tudtam, hogy emiatt nem is menne...

 Az átjelentkezés azonban nem volt a legkönnyebb. Annak írnék így néhány tanácsot, aki hasonló cipőben jár:


  • Ha államis vagy, akkor egy félév után díjmentesen elhagyhatod az iskolát. Ha tovább ott vagy, akkor minden aktív féléved(beleértve az elsőt is!) tandíjának a felét ki kell fizetned. Ha elhagysz egy állami szakot, de egy évet belül elkezdesz tanulni egy másik, magyar felsőoktatási intézményben(nem számít, ha más szakot választasz), akkor szintén nem fogják kiszámlázni a váltást, te látod, hogy mennyi államilag támogatott féléved maradt még. 
  • Ha önköltséges képzésre jársz, és otthagyod a sulit, akkor utána semmiféle kötelezettséged nincs. Az átjelentkezés is ilyenkor a legkönnyebb. Ha Pesten államis lettem volna, akkor jóval nehezebb lett volna az átjelentkezés - az is lehet, hogy nem sikerül.
  • Átjelentkezni értelemszerűen akkor tudsz, ha azonos szakot választasz az új intézményben is.
  • Átjelentkezési kérvényt egy képzés alatt egyszer indíthatsz. Például ha te először a Pécsett tanultál általános orvosnak, de átjelentkeztél Debrecenbe, viszont most Pestre akarsz járni, akkor már am block újra kell felvételizned.
  • Az, hogy mire van szükség az átjelentkezéshez, az intézmény dönti el. A BGE két aktív félévről kérne igazolást, Miskolcon az is kikötés volt, hogy a legutóbbi féléved aktív legyen. Én ennél a pontnál ijedtem meg, ugyanis én pont passzív voltam, de nyomós okom volt rá, amit az átvételi kérvényben le is írtam. Ha rezeg a léc, akkor érdeklődni is érdemes: ugyanis előfordul, hogy a dékáni hivatalnak akár kétszáz kérvényt is el kell bírálnia, nem biztos, hogy emlékezni fog a te indokaidra (és ez teljesen érhető.)Illetve azzal, hogy aktívan érdeklődsz, azt is megmutatod, hogy valóban oda akarsz járni. 
  • Ha azt akarod, hogy az intézmény kiadja a diplomát neked, akkor a vizsgáid 60%-át ott kell teljesítened.

Az átjelentkezéshez szükséges dokumentumok:
  • Leckekönyv - Ezt a Neptunban megtalálod, kinyomtatod, majd lepecsételteted, hogy érvényes legyen.
  • A beszámíttatni kívánt tantárgyak tematikái - Az egyetemek weboldalain megtalálod őket, fontos, hogy ha többet is találsz, pl. (2015. őszi félév vagy 2013. tavaszi félév), akkor azt válaszd, amikor te tanultad ezt a tárgyat., illetve amikor sikeresen levizsgáztál belőle. Ha összevadásztad a tematikákat, akkor minden tanszékre külön el kell menni, és a hozzájuk tartozó tárgyakat lepecsételtetni velük. 
  • Átjelentkezési kérvény. Kérvényt írni már középiskolában megtanult mindenki, indokold meg, miért is akarsz átjelentkezni. Figyelj az igényességre! 
  • Igazolások az ott töltött féléveidről. (Az új sulidban egyébként újra 1. félévesnek fogsz számítani, de ettől függetlenül felveheted a másod- és harmadéveseknek szóló tantárgyakat, az a lényeg, hogy amire épülnek, az be legyen számítva ~)
  • Az érettségi bizonyítványt és a nyelvvizsgát nem feltétlenül szükséges mellékelni, de ha akarod, beküldheted/beviheted azokat is az intézménybe, mert két héten belül úgyis kérni fogja a tanulmányi osztály. Amit még kértek tőlem, az egy kis igazolványkép volt, amelyet szintén bevittek a rendszerbe.

A Neptun-kód nem szokott változni, de ne lepődj meg, ha a régi jelszóddal nem tudsz belépni az új intézményed rendszerébe.Újra alapértelmezettet fogsz kapni, amit az első belépésnél változtathatsz meg. 

Ha másik szakra mész át, akkor természetesen kompletten újra kell felvételizned, mint annak idejpén, középiskolás korodban, azonban lehet, hogy még így is lesznek olyan tárgyak, amelyeket később be tudsz számíttatni. Ezekre figyelj, annyival kevesebb vizsga, és annyival gördülékenyebben fog menni! 

A felvételivel kapcsolatban ne feledjétek, hogy 3 szakot lehet megjelölni. Ha több is fent van a listádon, akkor értelemszerűen azt tedd első helyre, amit leginkább szeretnél. Ha megjelölöd mondjuk a pénzügy és számvitelt állami támogatással és a költségtérítésesen is, az egynek számít! (Így igazából maximum 6 jelölésed lehet.)
Ha mindhárom szakra nagyon szívesen járnál, és nincs kiemelt álmod, akkor érdemes beírni az első hármat államin, majd 4., 5. és 6.-nak a fizetős verzióját. Oda fognak felvenni ugyanis, ami a legelöl helyezkedik el a listádon azok közül, amire megvan a pontszámod. Például ha az első szakra, amit megjelöltél 320 pont kellett, a másodikra meg 365, és neked 400 pontod van, akkor is csak az elsőre iratkozhatsz be félévkezdéskor.


Ennyi jutott eszembe így hirtelen - de ha van kérdésetek, akkor nyugodtan dobjatok egy hozzászólást, nagyon szívesen segítek!!!